2014. június 3., kedd

Török vendégeink voltak


Ma délelőtt török egyetemisták látogattak el iskolánkba. Gombos Péter tanár úr, a Kaposvári Egyetem oktatója kísérte a fiatalokat. A hallgatók három hónapig tanulnak a pedagógiai karon és a képzésükhöz tartozik a magyar iskolák, tanulók megismerése is. Már nagy izgalommal vártuk őket, hiszen tavaly egy másik csoport már járt nálunk.

A tanár úr gitározni fog, a növendékei pedig énekelni
A 13 török egyetemista

A diákok gitárkísérettel először magyar, majd török gyerekdalokat énekeltek. Feladatuk volt, hogy röviden bemutatkozzanak és meséljenek városukról magyar nyelven. Nagyon érdekes volt hallani tört magyarságukat, ahogy odafigyeltek a hangok helyes képzésére.

Bahar Őzdemir, a népe női viseletében, a fejkendőben
Bahar Soguksu Isztambulból érkezett

A rövid bemutatkozások után interjút készítettek tanulóinkkal. Kíváncsiak voltak a nebulók hobbijára, hol élnek és mi a kedvenc tantárgyuk. A gyerekek megilletődve, majd egyre bátrabban válaszolgattak a külföldi ifjaknak. Természetesen a fényképezkedés sem maradt el.

Ergün és Kata beszélgetnek
Figen Dávidot hallgatja

A rövid török egyetemista - magyar kisdiák találkozó jó hangulatban telt. Örülünk, hogy megismerkedhettünk egy másik kultúrával. Jövőre is várjuk Gombos Péter tanár urat és tanítványait!

Mindenki beszélget


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.