A kaposvári Csiky Gergely Színház nyílt napján barangolta be a harmadik és a negyedik osztály az épületet a pincétől a padlásig. Olyan helyeken járhattunk, ahova halandó ember csak ritkán teheti be a lábát. Voltunk a színpadon, alatta a süllyedőben, a zsinórpadláson, repkedtünk a színpad fölött, vehettünk fel parókákat, jelmezeket, betekinthettünk a következő gyerekdarab próbájába és a délelőtt zárásaként a kelléktár vezetője tűzfújással kápráztatott el bennünket. Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük a színház dolgozóinak, hogy ott lehettünk, kedvességüket, türelmüket. Biztos,hogy nagyon sok leendő színházba járót szereztek maguknak.
 |
| A világot jelentő deszkákon |
 |
| A díszletraktárban |
 |
| Tehát ide tűnnek el a színészek előadás közben |
 |
| Érdekes a színpad alatti világ is |
 |
| A színházi menzán |
 |
| A próbarend, mint a színész első számú főnöke |
 |
| Fent, fent.... |
 |
| legfelül, ott ahol a.. |
 |
| varjú ül. |
 |
| A hídban, zsínorok között |
 |
| Készül a díszlet |
 |
| Szóval ilyen a díszletek között |
 |
| A megfáradt vándor |
 |
| Mindent a fejünkre tehetünk? |
 |
| Bohóckodni jó |
 |
| Pirlipát, az egérkirálynő |
 |
| Nagy volt a nyüzsgés |
 |
| Az első bátor repülőnk |
 |
| A nagy találkozás |
 |
| Fellegek között |
 |
| A felnőttek is szeretnek játszani... |
 |
| és bohóckodni |
 |
| Ugye milyen más lettem? |
 |
| Végre szőke hercegnő lehettem |
 |
| Az ember ha egyszer megöregszik |
 |
| A próba azért más, |
 |
| színészek, súgó, rendező is a színpadon |
 |
| Hercegkisasszonyok, |
 |
| lovagokkal, királyokkal, udvari állatokkal |
.
 |
| Volt akinek saját öltöztetője is volt |
 |
| A kelléktárban, |
 |
| értékes, érdekes kacatok, |
 |
| és medvék között. |
 |
| A búcsú produkció |
A többi képet megnézhetitek a képgalériában!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.