2013. október 8., kedd

Európai Madármegfigyelő Napok


Madarász spektívvel

"A madarászat különös varázsát az adja, hogy egyszerre élvezhetjük a táj, a friss levegő, a természeti környezet és a madarak élményét a gyerekek és felnőttek nyújtotta közösség élménnyel. Miközben madarakat figyelünk meg, kirándulunk is, miközben lehetőség van elmélyült beszélgetésre, játékra és játékos tanulásra is. Olyan ismereteket sajátíthatunk el egymástól és az állatoktól, amit az egyetemek padjaiban ülve sem lehet megszerezni - egyszerűen azért, mert ezeket sehol nem tanítják."  
(MME) 
        
A sörnyepusztai halastavakhoz mentünk idén (2013. október 05.) vonuló és itt telelő madarakat megfigyelni szabad szemmel és távcsővel. Az időjárás nagyon kedvezett nekünk, mert kellemes őszi időben sétáltunk a tóparton és a közeli erdőben kis csapatunkkal. Meglepően sok madarat sikerült megszámlálnunk. A teljesség igénye nélkül: pacsirták, szürkegémek, sármányok, karvalyok, fecskék, hattyúk, kormoránok, kócsagok, jégmadarak, rétisasok, seregélyek, varjak, szajkók, vízicsibék, cinkék, harkályok, csuszkák, macskabaglyok, tengelicek kerültek elénk. Szám szerint 113 madarat láttunk egész közelről vagy távcsövek segítségével.
A második nap délelőttjén (2013.október 06.) az Orci-réten és erdősávban sétáltunk és hálóztunk. Gyűrűzésre került feketerigó, vörösbegy és barátposzáta is. A szakember türelmesen magyarázta, hogy
 milyen adatot, milyen módon vesz fel a gyűrűzőfüzetbe és engedte, hogy az érdeklődő gyerekek bocsássák útjukra a megvizsgált kismadarakat.
Ezen a napon 259 példányt jegyeztünk fel a megfigyelési listára. Láttunk örvös galambokat, őszapókat, vetési varjakat, zöldikéket, széncinegéket, szajkókat, csilpcsalp füzikéket, vörösbegyeket, seregélyeket. A levegőben egy holló - karvaly küzdelmén is drukkolhattunk.

A tó partján kezdődik a rendhagyó környezet óra

A hattyúcsalád
(Később kijöttek mellénk legelni is)

A gyékény termése, a buga

A tóparti nagy fa mellett

Túravezetőnk, Pálmainé Orsi néni
a légyölő galócát (Mérgező!) mutatja

Dermedt, farkát vesztett gyíkot is találtunk

Gesztenyegyűjtés után néhány magot
az utókornak el is ültettünk

Kicsik és nagyok a túrán

Feketerigó vizsgálat, adatfelvétel

Máté Sándor gyűrűző a barátposzátán
mutatja a tudnivalókat

Iskolánk évek óta kapcsolódik az MME helyi csoportja által szervezett programokhoz. Ezen az őszi kiránduláson a cél minél több család szabadba való kicsalogatása és a madárszámlálás volt. A kétnapos program végén a személyek és madarak létszámát a túravezetők jelentik az európai központba, ahol egy rangsor alakul ki ebből. Magyarország előkelő helyet szokott elérni a versenyben: mindig sok ember mozdul meg. Reméljük, idén is segítettük aktív jelenlétünkkel a versenyt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.