Június 4-én, kedden Budapestre kirándultunk. Izgatottan vártuk, hogy egy teljes napot eltöltsünk a magyar fővárosban. Szomorkás, esős időben indultunk, de hamar elkergettük a felhőket az égről, és mire a Duna partjára értünk, igazi kiránduló idő lett.
 |
| Ráhajtunk az Erzsébet hídra |
 |
| Budai vár a Duna partjáról |
Először a Hősök terénél álltuk meg, ami Budapest legtágasabb tere, közepén a Millenniumi emlékművel, mely a magyar honfoglalás ezeréves jubileumának állít emléket.
 |
| Hősök tere |
|
 |
| A hét vezér |
Innét az állatkertbe mentünk. A Fővárosi Állat- és Növénykert a világ egyik legrégebbi állatkertje, hiszen csaknem százötven éves múltra tekint vissza. 1866. augusztus 9-én, déli harangszóra nyitotta meg kapuit, 2016-ban ünnepli megnyitásának 150. évfordulóját.
Láttunk fóka bemutatót, elefánt tanítást, ezenkívül rengeteg madarat, emlőst, hüllőt, gyönyörű növényeket ismerhettünk meg. A Varázshegy belsejében 3D-s filmeket is néztünk rovarokról és az őstenger állatairól. Az állatsimogatóban is jártunk. Nagyon aranyosak voltak a kis kecskék, közel merészkedtünk hozzájuk. Megetettük, megsimogattuk őket. Természetesen az állatkerti játszóteret is kipróbáltuk
 |
| Fóka móka |
 |
| A sarkvidék madarai |
 |
| Délutáni pihenő |
 |
| Az ősasszony és a tűz |
 |
| Páncélba bújva |
 |
| A hatalmas kék bálna |
 |
| ...és a szíve |
 |
| Csak bátraknak |
|
|
|
 |
| A flamingó udvar |
 |
| Az orrszarvú |
 |
| Zsiráfok a túloldalon |
 |
| A megérdemelt jutalom... |
 |
| ...nemcsak gyerekeknek |
 |
| Kicsi vagyok, székre ülök... |
 |
| Üdvözöllek! |
 |
| Teknősök, sorakozó! |
 |
| Láma etetés |
 |
| Gyere, megsimogatlak! |
 |
| A jegesmedve |
Állatkerti sétánk után, -kellemesen elfáradva- a Várba indultunk. Siklóval utaztunk. Megcsodáltuk a Budavári Palota épületét, sétáltunk Mátyás udvarában, és természetesen gyönyörködtünk a csodálatos panorámában. Végül a Mátyás templomot néztük meg a Szentháromság téren, majd a Halászbástyáról tekintettünk le a Dunára és Pestre.
 |
| A Lánchíd |
 |
| Kilátás a siklóról |
 |
| Séta a Várban |
 |
| Szent István lovasszobra |
 |
| Országház a Halászbástyáról |
 |
| Mátyás templom |
Fáradtan, de jókedvűen utaztunk haza. Nagyon jól éreztük magunkat ezen a napon.
Örök emlék marad mindannyiunknak ez a kirándulás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.