Március 15-én, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján megkoszorúztunk iskolánk falán Nagy István emléktábláját, majd a temetőben felállított emlékművét. Mi így ünnepeltünk, tisztelegtünk a hősök emléke előtt. Ebben az évben ilyen csendes volt az ünnep. Nem vonultak ki a gyerekek, nem jöttek szülők, nem énekeltek velünk a nyugdíjasok, nem jött el a falu népe. Nem jöttek, mert nem jöhettek. Ebben a rendkívüli helyzetben ők otthon ünnepeltek. Major János polgármester, Kaponya Józsefné tagintézmény-vezető és Lukács Zoltán jegyző helyezte el a megemlékezés virágait.
Emlékezzünk meg a szabadságharc jutai mártírjáról, Nagy István tanítóról, kinek élete az 1848-49-es szabadságharc több száz névtelen hősének sorsát példázza.
Nevét sem történelemkönyvbe, sem díszes albumokba nem jegyezték be. Életéről keveset tudunk. 1821-ben született Lengyeltótiban. Lelkiismeretesen tanította a jobbágy- és zsellérgyerekeket.
1849 elején császári katonaság szállta meg a megyét. Amikor Nagy István hírt kapott a készülő fegyveres felkelésről, lelkesen csatlakozott. A jutai tanító a kaszás, vasvillás felkelők élére állt.
A szabadságharc elbukott, de a harc, a sok áldozat nem volt hiábavaló. Hősei örök példaként élnek az utódok szívében.
"Nagy idők. Beteljesült az Írás
Jósolatja: egy nyáj, egy akol.
Egy vallás van a földön: szabadság!
Aki mást vall, rettentőn lakol.
Régi szentek
Mind elestek,
Földúlt szobraik kövébül
Uj dicső szentegyház épül,
A kék eget vesszük boltozatnak,
S oltárlámpa lészen benne a nap!"
(Petőfi Sándor: 1848)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.