2018. június 20., szerda

Családi nap


A 2017/2018-as tanévet egy vidám hangulatú családi nappal zártuk, mely a felelős állattartás jegyében zajlott. A reggelt kisállat bemutató kiállítással nyitottuk meg, melyre az  otthoni kedvenceiket hozták el a gyerekek. Láthattunk sziámi harcos halat, házi nyuszit, vörösfülű ékszerteknőst, és házi pókot is. A kis gazdik örömmel mutatták be társaiknak a kedvenceiket, meséltek róluk pár mondatban.


A nap további részében ellátogatott iskolánkba a Fresh Direct orosz fekete terrier kennel, aki bemutatta a fajtát. A gyerekek láthatták, hogyan neveljük engedelmessé leghűségesebb társunkat, a kutyát, kipróbálhatták egy őrző-védő kutyus erejét is. A nagy fekete "macik" elbűvölték a sok lurkót.



Dr. Turgyán Ágnes állatorvos örömmel vállalta el, hogy egy kis előadást tart a házi kedvencekről. Megtudhattuk, hogy mire figyeljünk oda, ha egy kutyus, cicus tartása mellett döntünk, melyek egy gazdi kötelességei, hogyan tartsuk helyesen, felelősen kis barátainkat.
A délelőtt zárásaként, a Fogi színház, Só című előadását tekinthették meg a tanulók.


Ebéd után bepillantást nyerhettünk Rajz Katalin lovasedző interaktív előadásába, melyben a lovakról tudhattunk meg hasznos információkat, illetve megnézhettük a military versenysportot.  Majd a világ egyik legnagyobb kutyafajtájaként számon  tartott német dog fajtabemutatót láthattunk Sassolungo kennel segítségével.



Pihenésként textil festés technikával készíthettek maguknak a gyerekek kis táskát, illetve csillámtetkót választhattak a szépülni akaró diákok. A sportos kedvűek az udvaron, labda játékokban próbálhatták ki ügyességüket.





Amíg a gyerekek  játszottak, az anyukák finom lekváros, és csokis palacsintát sütöttek számunkra. Köszönjük szépen! Nagyon jól telt ez a nap!



(A családi napon készült fotókat megtalálják a Képgalériában.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.