2015. április 1., szerda

Húsvéti készülődés



A tavaszi szünet előtti utolsó délelőttön az iskolába megérkezett a nyuszi a gyerekek nagy örömére. 
A szokott időben - a nagyszünetben - ugyan semmit nem találtunk az udvaron, amit csalódottan fogadtunk. 
De a délelőtt folyamán mégiscsak szétszórta a Húsvéti Nyúl az ajándékait az iskola zöld gyepén!

Keresi  minden gyerek, hátha hozott valamit a nyuszi!
Mi már találtunk csomagot!
Együtt: kicsik és nagyok a délelőtti ajándékvadászat után

Délután hagyományosan kézműves játszóházra hívtuk tanulóinkat családtagjaikkal együtt. A leendő elsőseink közül is sokan eljöttek szüleikkel, nagyszüleikkel, kistestvéreikkel közösen. Örültünk, hogy sokan voltunk a tevékeny néhány órában.

Tojást szalvétatechnikával díszítettünk. 
Az ablakdísz nyúlfejecskéjű répatestű alkotás lett. 
Tejespohárból nyuszis tárolót, 
konzervesdobozból festett virágtartó függőt alkottunk.
 Szívószálból és maradék színes papírokból pedig tavaszi virágok keltek életre.

Minták, ötletek: dekupázsolt szalagos tojások
Készülnek a szépségek
Folyik a ragasztás, illesztés
Eredeti répatestű nyuszikák
Nyírunk, tűzünk-fűzünk
Szívószáldarab után papír-répakarika kerül a fonalra
 és így tovább...
A hatékony munkában elfáradtak éhségüket, szomjúságukat a büféasztalnál csillapíthatták. 
Volt itt aprósütemény, kalács, ropi a szülők jóvoltából 
és alma, bioalmalé is az "iskolagyümölcs" program keretében.

Mit is kóstoljunk?
Nagytesók és kistesók falatoznak
Iskolánk híve az újrahasznosításnak, nem volt ez alól a kézműves délután sem kivétel. 
A tejespoharakat és a konzervesdobozokat alakítottuk át húsvéti tárolónak, tavaszi függesztéknek.

A prototípusok: tejespoharak újragondolva
Iskolatejes pohárból nyuszi lyuggatott díszítéssel
Családi munkamegosztás
Az ötletadó: konzervdobozok új szerepben
Festünk, hogy a konzervesdoboz új értelmet nyerjen
Leendő és volt tanítvány egy asztalnál alkot

A tavasz az igazi és a sosem hervadó virágok nélkül elképzelhetetlen. 
Színes papírokból csokornyi készült. 
A legkisebbek pedig a kisasztalnál húsvéti színezővel múlathatták még az időt. 

Ötletadó szívószálas virágaink
Én tartom, te nyírd szépségesre!
Előttünk már sok virág, mögöttünk mi történik?
Rajzolunk, ismerkedünk: kisovisok és anyukáik

Akinek még volt kifújt tojása, ők hurkapálcára tűzve fakultatív elfoglaltságként festegethették azokat. 

Még tojás és még festés

A tavaszi szünetre mindenkinek jó kikapcsolódást, 
sok levegőzést és családi játékot kívánunk! 




A gyerekekkel az iskolában április 8-án, szerdán reggel 
a szokott órarendi beosztás szerint találkozunk!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.