2018. október 2., kedd

Kaposvári Állattenyésztési Napok


2018. szeptember 28-án, pénteken a KÁN rendezvényére látogattunk. A gyerekek  nagy örömére simogathattunk lámákat, pónikat, kis kecskéket is etettünk. A kisállat-simogatóban nyuszikat is ölbe vehettek a gyerekek. A játszóudvarban nagy népszerűségnek örvendett a szalmabála-csúszda. A játszóházban kipróbálhatták a tehénfejést, lehetett állatos képet színezni, különféle játékokkal tölteni az időt. Szívesen maradtunk volna még, jövőre is szeretnénk újra eljönni!

A póni még nálunk is kisebb!

Volt nekem egy kecském...

"A tej élet,erő,egészség..."

Nekem is hoztál levelet?

Nyuszi (is) ül a fűben...

Boci, boci tarka, se füle...

Mennyi érdekes játék!

Fiúk a csúszdán

Együtt a csapat

2018. szeptember 14., péntek

Újra együtt az idén is



Szeptember 7-én tanévkezdő suli party-t rendeztünk. A vidám, ismerkedős délután már hagyomány iskolánkban. Gyerekek, szülők, tanítók szeretettel fogadtuk új tanulóinkat.


A délutánt tánctanulással kezdtük, Horváth Bálint vezetésével. Az „Ördög útja” című moldvai táncot tanultuk meg. Többszöri gyakorlás, próbálkozás után, egészen jól ment a tánc. Kellemesen elfáradtunk, jólesett mindenkinek a frissítő, melyről a szülők gondoskodtak.


Egy képzeletbeli iskolába mentünk ezután, ahol a két „osztály” – a Villám és Dragon csapat- egymással versengve oldotta meg a tanórai feladatokat. Szülők, gyerekek lelkesen írtak verset, gondolkodtak játékos matematikai feladatokon, énekeltek, öltöztek testnevelés órára, feleltek környezetismeretből, terítettek ebédhez. 









A verseny után lehetett táncolni, focizni, játszani. A szülők jóvoltából az asztalok megteltek sok finomsággal. A mai nap után elmondhatjuk, hogy vidáman, jókedvűen kezdtük az új tanévet. (Nagyon reméljük, hogy így is fejezzük be!)





A délután készült fotókat megtalálhatják a Képgalériában.

2018. szeptember 5., szerda

Meghívó Suli Party-ra


2018. szeptember 7-én, pénteken 16-18 óráig 
 tanévre hangoló ismerkedési délutánra hívjuk tanulóinkat, testvéreikkel, szüleikkel, nagyszüleikkel együtt az iskolába!
 Játékos feladatokon keresztül ismerkedhettek az iskolával, egymással. A jó hangulatról, zenéről, enni-innivalóról közösen gondoskodunk. 

Ne maradjon otthon senki sem, mert hiányozni fog mindenkinek és kimarad egy jó hangulatú buliból!
Gyertek, mindenkit szeretettel várunk!

2018. szeptember 4., kedd

Tanévnyitó



"A nyár, a nyár , az elrepült, 
a villanydrótra fecske ült, 
készül már lassan messzire, 
talán a világ végire. 
Szállnak a napok, mint a szél, 
kerengve hull már pár levél, 
nekem is mindjárt menni kell, 
nem cserélnék most senkivel! 
Táskámban könyvek, füzetek, 
vár rám egy pad és sok gyerek, 
számok, betűk és dallamok... 
Szervusz! Iskola! Itt vagyok!"
(Kálnay Adél: Köszöntő)

Augusztus 31-én délután iskolánkban ünnepélyesen megnyitottuk a 2018/19-es tanévet.

Újra együtt

"Elsős leszek, vár az osztály..."

Először az iskolapadban

"A 2018/19-es tanévet megnyitom!"

A tanító nénik is felkészültek az új tanévre

Mindenkinek sikeres, boldog, vidám tanévet kívánunk! Hajrá új tanév!


2018. június 20., szerda

Családi nap


A 2017/2018-as tanévet egy vidám hangulatú családi nappal zártuk, mely a felelős állattartás jegyében zajlott. A reggelt kisállat bemutató kiállítással nyitottuk meg, melyre az  otthoni kedvenceiket hozták el a gyerekek. Láthattunk sziámi harcos halat, házi nyuszit, vörösfülű ékszerteknőst, és házi pókot is. A kis gazdik örömmel mutatták be társaiknak a kedvenceiket, meséltek róluk pár mondatban.


A nap további részében ellátogatott iskolánkba a Fresh Direct orosz fekete terrier kennel, aki bemutatta a fajtát. A gyerekek láthatták, hogyan neveljük engedelmessé leghűségesebb társunkat, a kutyát, kipróbálhatták egy őrző-védő kutyus erejét is. A nagy fekete "macik" elbűvölték a sok lurkót.



Dr. Turgyán Ágnes állatorvos örömmel vállalta el, hogy egy kis előadást tart a házi kedvencekről. Megtudhattuk, hogy mire figyeljünk oda, ha egy kutyus, cicus tartása mellett döntünk, melyek egy gazdi kötelességei, hogyan tartsuk helyesen, felelősen kis barátainkat.
A délelőtt zárásaként, a Fogi színház, Só című előadását tekinthették meg a tanulók.


Ebéd után bepillantást nyerhettünk Rajz Katalin lovasedző interaktív előadásába, melyben a lovakról tudhattunk meg hasznos információkat, illetve megnézhettük a military versenysportot.  Majd a világ egyik legnagyobb kutyafajtájaként számon  tartott német dog fajtabemutatót láthattunk Sassolungo kennel segítségével.



Pihenésként textil festés technikával készíthettek maguknak a gyerekek kis táskát, illetve csillámtetkót választhattak a szépülni akaró diákok. A sportos kedvűek az udvaron, labda játékokban próbálhatták ki ügyességüket.





Amíg a gyerekek  játszottak, az anyukák finom lekváros, és csokis palacsintát sütöttek számunkra. Köszönjük szépen! Nagyon jól telt ez a nap!



(A családi napon készült fotókat megtalálják a Képgalériában.)

2018. június 18., hétfő

Bezártuk a tanévet


"Láttam a napot, súgta a szélnek:
- Várnak a tavak, csónakok, stégek.
És tényleg a táblán virul egy szó,
csupa szín betűkkel: VAKÁCIÓ!"

Június 15-én délután a jutai iskolában ünnepélyesen bezártuk a 2017-18-as tanévet. Versekkel, tánccal énekkel köszöntünk el tőle és egymástól. Csak a 4. osztályosok szomorkodtak, mert ők nem csupán a tanévtől, hanem az iskolánktól is búcsúztak, szeptemberben már máshol szól nekik az iskolacsengő.
A tagintézmény-vezető értékelte a tanévet, felidézte, mennyi minden történt velünk az elmúlt 10 hónap alatt. Jutalomkönyvet és oklevelet vehettek át a kitűnő tanulók, majd az osztályfőnökök kiosztották a bizonyítványokat. Sokat dolgoztunk, tanultunk, most következik a jól megérdemelt pihenés! Mindenkinek nagyon kellemes vakációt kívánunk!

"A legjobb a nyárban, hogy nem látsz iskolát..."

"Félre irka,sutba táska,vidám szemünk ne is lássa..."

"Az iskola zászlaját átadom,őrizzétek, vigyázzatok rá!"

"Ballag már a vén diák..."

Jutalomkönyvek átadása

A búcsúzó negyedikesek

"A Földön nincs szebb szó:Vakáció!!!"

Az első bizonyítvány

"Vége, vége, vége van!
A szívünkben béke van:
holnap nem kell korán kelni,
nagy táskákkal útra kelni,
bennük mindenféle holmi,
s hogy ne késsünk el, loholni,
szállni buszra, villamosra,
járdát vagy pedált taposva,
hisz már majdnem nyolcra jár!
Vége, vége, vége már!

Jaj, ne essék félreértés!
Nincsen ebben semmi sértés,
mert történt, történjen bármi,
szeretünk mi ide járni.
Aki nem, magára vessen,
más iskolát keressen,
de hát olyat hol talál,
hol nincs óra, nincs tanár,
hol a tudást ingyen adják,
a nebulót lógni hagyják?
A mesében sincs olyan
iskola vagy évfolyam.

Örvendezzünk hát mindnyájan,
hogy szünidő, újra nyár van!
Aki elfáradt, pihenjen,
kinek mennie kell, menjen,
szívében ne legyen tüske,
iskolánkra legyen büszke!
Ha jó volt a bizonyítvány,
ujjongj, s ha egy kicsit hitvány,
ne csüggedj el, nézz előre,
bizonyítsd be majd jövőre,
hogy többet érsz! De most vége,
itt a vakáció végre!

Kisdiák, nagydiák,
tiéd az egész világ!
Adjon Isten egészséget,
az égre sok fényességet,
lombok alá hűvös árnyat!
Hogyha vége lesz a nyárnak,
csupa szépet, jót meséljünk,
amikor majd visszatérünk!"

(Az ünnepségen készült képeket megtalálják a Képgalériában.)