2013. május 24., péntek

Madarak és Fák Napja


Május 14-én meglátogatta iskolánkat Zsófi és Bazsi apukája, mint az MME aktív tagja, a Kaposvári Helyi Csoport elnöke. Minden év május 10-én ünnepeljük a Madarak és Fák Napját, ennek okán érkezett vendégünk. 
Dr. Molnár Marcell a madarak eredetéről, költözésükről, fészkelésükről, jelölésükről és nyomon követésükről beszélt nekünk diavetítés kíséretében. Az érdekes előadást figyelemmel hallgattuk végig. Búcsúzóul madaras könyvjelzőt és matricát kaptunk, hogy sose felejtsük el kis szárnyas barátaink fontosságát a környezetünkben.

Ilyenek voltak az ősmadarak

Térkép a madarak vonulásáról

Kis madárra kis gyűrű, nagy madárra nagy nyakjelölő,
 esetleg GPS

Fészkek, odúk magányosoknak és csapatban élőknek

Végig nagyon figyeltünk 

A 2013-as év madara : a gyurgyalag

2013. május 23., csütörtök

A Katica Tanyán Gyereknapoztunk


Május 22-én, szerdán délelőtt Patcára buszoztunk, hogy játsszunk - játsszunk kedvünkre. Sok gyerekcsoport volt a Katica Tanyán, de szerencsénkre minden játékhoz kényelmesen odafértünk. Először a Lovagvárban másztunk létrán és próbáltuk ki a kalodákat. Aztán a gokart - pályákon versengtünk a kisebb és a nagyobb autókkal, chopperekkel. Végül a Csúszdaházban szórakoztunk, nevettünk, élveztük a száguldást. A helyszínek között a háziállatok óljai, kifutói mellett sétáltunk, így őket is megnéztük, megsimogattuk.

Elfoglaljuk a Lovagvárat

A reggeli fejésnél épp ott voltunk

A fiúk markolóztak a homokban

Hintázunk 

A gokartokkal a pályán

A szivárvány-csúszdán

A labdák közül csúszás után nem könnyű kimászni

Szabadesés és sikítás

A kirándulás után az iskolaudvaron pihengetünk, játszunk kicsit

Az iskolai új homokozóban is elmélyülten folyik a játék

A Katica Tanyai belépőket a papírgyűjtésből befolyt összegből és
 a Szülői Szervezet támogatásával rendeztük.
(A  kiránduláson készült többi fotó megtalálható a Képgalériában.)

2013. május 22., szerda

A másodikosok már az egyetemen.....

Igaz, hogy még felvételt nem nyertünk az egyetemre, de a nap végén már nagyon okosnak éreztük magunkat. Dr. Molnár Marcell, a Bazsi édesapja szakmai irányítása alatt jártuk végig a Kaposvári Egyetem Állattenyésztési Telepét. Sok mindent megtudtunk a haszonállatokról ezen a kihelyezett környezet órán. Találkoztunk bikákkal, birkákkal, nyulakkal, tyúkokkal, teknősökkel és halakkal. A legjobban az egzotikus halak nyerték el a gyerekek tetszését. Sokakban megfogalmazódott, hogy "...ha nagy leszek, itt szeretnék dolgozni!" Így legyen!

Teljes a csapat

A bikákkal szemtől szemben

Nem is olyan félelmetesek

"A birkák is kérődznek?"

A tyúkok zárt ajtók mögül

" De minden nyuszinak más a személyisége!
Meg kell őket külön-külön nézni."

Nagyon picik

Mennyire hasonlóak és mégis mások

Óóóóóóóóóóóó.....

Ilyen nekem is kell otthon

Ez tényleg egy rája

Végre a plankton is sorra került

2013. május 16., csütörtök

Jákóban a harmadik osztály


Május 11-én, szombaton Szkulszki Daniék falujában jártunk. A családos kirándulásra nagy izgalommal készültünk, mindenki drukkolt, hogy ne essen az eső. Szerencsénk volt!
Jákóban először a bocinevelőt és a tejelő tehén állományt látogattuk meg és ismerkedtünk a modern fejőállomással. Majd a legelőn sétáltunk, lovakat simogattunk. Dani szomszédai két szekérrel az erdőn - mezőn át elvittek minket a kisházhoz. Ott a háziak már kész ebéddel vártak minket, amit jóízűen elfogyasztottunk. Mindenki hozott valami süteményt, pogácsát, üdítőt, ezekből megkínáltuk egymást. A fiúk hamarosan elszaladtak a magasleshez, csúsztak- másztak a fűben. A lányok a közelben játszottak inkább, kirakóztak, sétálgattak. A kirándulás nagyon jól sikerült, köszönjük Dani családjának a szervezést!

A bocinevelő
Etetünk
A fejőházban
Lósimogatás
A réten a tehenek előtt
Kipróbáltuk a traktort is
Szekérre szállunk
Az akácos erdőn át
Renáta néni ebédet oszt
A sátor alatt eszünk - iszunk
A magaslesen
Állatos kirakók készülnek


2013. május 15., szerda

Fészerlakon az első osztályosok


Május 11-én, szombaton kirándulni indultunk, mi első osztályosok. Foki Karolina és szülei meghívtak bennünket Fészerlakra. Nagyon készültünk a kirándulásra, kicsit féltünk az esőtől, de szerencsére az időjárás kedvezett nekünk. Sajnos egy pár osztálytársunk nem tudott eljönni, de nekik sokat meséltünk erről a kellemes napról.

Megérkeztünk, egy kicsit körülnéztünk



Készül az ebéd
Vajon a tűzre is figyel valaki?


Miután felraktuk az ebédet főni, elindultunk Viki nénihez, aki birtokán kisebb-nagyobb állatokat láttunk.
Ez idő alatt az apukák természetesen őrizték a tüzet, főzték a pusztagulyást.

Indulunk
Viki néni várt bennünket
Hol fogjam meg?
Megsimogathatom?
A baromfiudvar lakói
Hú, mennyi...
Közel jöttek hozzánk

Sok mindent megtudtunk a csirkékről, tyúkokról, nyulakról, szarvasmarhákról. Egy kis séta után visszaérkeztünk Lináékhoz. Kati néni a lovakról beszélt nekünk.

Nagyon figyeltünk
Maci
A bátrak megsimogatták, megetették
Végre elkészült
Jó étvágyat!
A szülőknek is ízlett
Még a ládán ülve is jól esett
Egyet Anyának...
Ebéd utáni szieszta
A meglepetés
Indul a fogat
És egy újabb kör...
és még egy....
Aztán egy kis játék







Köszönjük szépen Lináéknak a meghívást. Nagyon jól éreztük magunkat.