2016. április 21., csütörtök

Az éltető víz

Mint minden évben,idén is megünnepeltük a víz világnapját,habár,ökosulisként az év minden napján nagy gondot fordítunk a vízi világ megismerésére, a vizeink védelmére és a háztartásunkban valamint az iskolában a vízzel való takarékoskodásra. Év végén is külön projektben mélyítjük el ismereteinket e témában és szervezünk kirándulásokat,előadásokat, kézműves foglalkozásokat.

Március 22-én mindegyik osztály külön-külön szervezett foglalkozásokat.

A harmadikosok a vízi növényekkel, a vízpart élővilágával ismerkedtek. A nád és a gyékényszerkezetét vizsgálták és összefüggéseket fogalmaztak meg a növény élőhelye és felépítése között. Interaktív tananyagban is tanulmányozták a víz körforgását. Ezek után a föld vízkészletéről, a vízi életről és a vízvédelemről készített to-tó kitöltése már senkinek nem okozott nehézséget.

Milyen szivacsos és üreges belül!

Nádsípnak is jó lesz!

A klarinétom fúvókájában ehhez hasonló,de termesztett nád van!

Nem is olyan nehéz!

Ez tényleg így működik a valóságban is!

A másodikosok Magyarország egyik legnagyobb folyójával, a Dunával, és annak élővilágával ismerkedtek. Tanulmányozták a hazai halfajokat és felelevenítették ezzel kapcsolatos élményeiket. Vízspórolási tanácsokat fogalmaztak meg a háztartásokban, a kertekben használt víz mennyiségének csökkentésével kapcsolatban. Olvasás órán ezzel kapcsolatos szövegekkel ,képekkel ismerkedtek és kísérletet végeztek, mellyel bizonyították, hogy a virág élőlény.

A vízbe ételfestéket és virágot raktunk,...

és 2 nap múlva színes virágban gyönyörködtünk.

Mennyi módja van a vízzel való spórolásnak!

Milyen érdekes a folyó mélye!

Az elsősök a víz körforgásával ismerkedtek,megtanulták,honnan lesz és hová tart a víz a természetben. Ezután egy mesét néztek meg a Patakiskoláról. Egy család víz takarékossági progjamján keresztül megtanulhatták,mit tehetnek otthon a családdal közösen e témában. Kinyomtatva haza is vihették, s átbeszélhették szüleikkel. Kísérletek közben megfigyelhették, a víz tulajdonságait, hogyan engedi át a fényt, hogyan bontja a szivárvány színeire, és hogyan töri ezt meg, valamint kis fizikusunk bizonyította a vákum létrejöttét,amit tudományosan meg is magyarázott. A vízi világot megidézve készítették el képzeletbeli osztálytavukat. 

Jé, minden víz a tengerbe siet!

Tippek,hogyan takarékoskodjunk a vízzel!

Nézd, az ott tényleg egy szivárvány!

Tényleg görbének látszik a ceruza!


Milán izgalmas kísérletet mutat be!

Sok hal kell a tóba!

A miénk ilyen lett!

Sok mindent megtudtunk ezen a napon éltető elemünkről, a vízről. A jutai iskolások biztosan nem fogják szennyezni a tavakat,folyókat és jobban figyelnek arra, hogy spóroljanak az ivóvízzel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.