2019. június 16., vasárnap

Tanévzáró


"Jó hírrel jön a nyári szél, betekint az ablakon.
Füzetet lát mindenkinél, s ceruzát az asztalon.
Bebújik az ablakrésen, be az ajtó kulcslyukán.
Végigsimít meleg-szépen a diákok homlokán.
Behajtja az osztálynaplót, elfújja a krétaport.
Termünkbe a mai naptól nem hoz mást, csak illatot:
lángos, pizza, naptej, fagyi, paprikás liszt halakon.
Vár minket a drága nagyi, strandjával a Balaton."

Június 14-én elérkezett az utolsó tanítási nap, lezártuk a 2018-2019-es tanévet! A tanévzáró nemcsak ünnepélyes lezárása egy tanévnek, hanem egyben számvetés is. Megállunk ünneplőbe öltözve, hogy valóban ünnepelhessünk. Megünnepeljük azt, hogy mi mindent tudtunk megvalósítani. Sokat dolgoztunk, terveztünk, küzdöttünk, izgultunk és örültünk a sikereinknek. Mindennap történt valami jó, valami fontos, valami kivételes. A tanulás mellett sok programot is szerveztünk, sok rendezvényen, versenyen vettünk részt. Ezeket az eseményeket is felelevenítettük az ünnepség során.
Ezen a napon elballagtak a negyedikesek és elbúcsúztattuk  Ani nénit, Schneider Annát, aki 40 év szolgálati idő után nyugdíjba vonult. Nyugodt, boldog nyugdíjas éveket kívánunk neki!

A lányok eltáncolták, hogy: "Itt a nyár!"

"Az iskola zászlaját átadom!"

Elköszöntünk a negyedikesektől

A búcsúzó negyedikesek

A főigazgató asszony elköszön Ani nénitől 

Ani néni: "Jó volt veletek!"

Az első bizonyítvány

"A földön nincs szebb szó: VAKÁCIÓ!"

"Fent a táblán a hét betű
Búcsúzik az osztálytól a főnök.
Az élet nagyszerű!
Kék az ég és zöld a fű,
Ezt az évet is túlélték a hősök.
Ez nem volt egyszerű!

Nyelvtan és számtan nem kínoz tovább,
A legjobb a nyárban
Ha nem látsz iskolát:
Nem kérnek leckét,
Nincs is nagyobb kincs!
Kergess egy lepkét, ha jobb dolgod nincs, 
ha jobb dolgod nincs!
Ó,ió,ció,áció, és káció káció akáció;
A földön nincs szebb szó:Vakáció!!!"

(Judit és a Zenemanók: Vakáció)

Mindenkinek kellemes nyarat, jó pihenést kívánunk!

(Az ünnepségen készült képeket megtalálják a Képgalériában, illetve, ha ide kattintanak.)

2019. június 11., kedd

Budapesti kirándulás 2019



Iskolánk tanulói, a szülők és pedagógusok közös kiránduláson vettek részt 2019. június 7-én. Budapestre utaztunk, a programok között hajókirándulás, parlamenti látogatás és a Csodák Palotája szerepelt. Az idő is kegyes volt hozzánk, végig hét ágra sütött a nap. (Néha azt kívántuk, bárcsak ne sütne annyira! :))
Kellemesen elfáradva és sok élménnyel gazdagodva érkeztünk haza.

Budapest felé, a buszon

Séta a Duna-korzón

Hajóra várva

Utazás a Dunán

A Budai vár és a Lánchíd mindig gyönyörű!

A világ legszebb Parlamentje

Az ülésteremben, törvényalkotás előtt

A törvényhozás nagyon fárasztó feladat.

Játékra mindig van idő!

Hát ez fantasztikus!

Ilyet még nem láttam!

Anya, ez hogy működik?

Hova gurítsam?

A lányok is tudnak ágyúzni!

Felvillanyozódva

A megérdemelt pihenés csodája

Indulunk haza


(A kiránduláson készült fotókat megnézhetik a Képgalériában, illetve, ha ide kattintanak.)




2019. május 30., csütörtök

Papírt gyűjtöttünk


Iskolánk Szülői Szervezete ismét papírgyűjtést szervezett. Napokon át hozták a gyerekek és a szülők az összekötözött csomagokat az iskolába. Mikor megérkezett a konténer, lelkesen hordták bele a gyerekek a papírt. A szülők is kivették részüket a munkából. Pakoltak, autóval hordták a konténerhez a papírt, amit előzőleg szereztek nekünk a munkahelyükről, boltokból. Köszönjük a segítséget Kolozsváriné Müller Szilvia, Tóthné Bauer Brigitta, Varga Zsófia, Györék András! 









2019. május 29., szerda

A kis hableány


Andersen gyönyörű meséjét, Ariel és a herceg történetét láttuk ma a Fogi Színház előadásában a jutai Kultúrházban. A zenés mesejátékban megelevenedett a víz alatti világ. A történet végén a gonosz megbűnhődött, a jók pedig boldogan éltek. 

A közönség egy része

Voltak vidám pillanatok

Triton király és Ariel

Boldogan éltek...

2019. május 24., péntek

Gyereknap az iskolában


Pénteken vidámabban érkeztek a gyerekek az iskolába, mint máskor. Nem volt ez véletlen, hiszen tudták, hogy ezen a napon nem lesz tanulás. Gyermeknap alkalmából játék és szórakozás volt egész délelőtt. A tanév eseményeinek felelevenítésével és játékos logikai feladatokkal indult a nap. Utána volt "smile vadászat", sorverseny, méta, kézműves foglalkozás, táncház és sok vidámság. 

Szerintetek mi a megoldás?

Smile vadászat

Rajtra készen

Méta

Készülnek a virágok

Szép lett?

Kezdődik a tánc!

Csak vidáman!



(A gyermeknapon készült fotókat megtalálják a Képgalériában.)


2019. május 5., vasárnap

Köszöntjük az édesanyákat!


"Anyák napján Téged
virággal köszöntlek,
és csak annyit mondok:
Anyukám, szeretlek!

Anyukám szeretlek,
virággal köszöntlek,
mint a gyönge gyökér
a jó anyaföldet.

Gondoztál nap, mint nap
aztán évről, évre.
Tanítottál dalra, szóra,
szívre szépre.

És ma anyák napján
mint a mag a földet,
életadó anyám,
virággal köszöntlek."

Május első vasárnapja Anyák napja. Az édesanyákat köszöntjük ezen a napon, melyen az anyaságról emlékezünk meg. Ezen a napon gyerekek és felnőttek virágcsokorral ajándékozzák meg az anyukákat, ezzel kifejezve azt a tengernyi jóságot, önzetlen szeretetet, türelmes gondoskodást, amit szavakkal alig lehet kifejezni. Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza, melyet minden országban más és más napokon ünnepelnek, nálunk Magyarországon, május első vasárnapján. 
Mi ünnepi műsorral és virággal köszöntöttük az iskolában az anyukákat és a nagymamákat.







"Mint madár az ágra,napsugár a rétre,
Úgy repülök én ma,nagymama ölébe.

Csillag orgonával,bíbor tulipánnal,
Köszöntlek mamikám ezer jó virággal.

Köszöntlek fénnyel,kék ég derűjével,
Köszöntelek mamikám szívem melegével.

Köszöntlek dallal,köszöntelek verssel,
Szívemből gyöngyöző, jó szóval ezerrel."



(Az ünnepségen készült fotókat megtalálják a Képgalériában, illetve, ha ide kattintanak.)