Most légy ÖKOs!




Kedves öko-ovisok!
Immár hat hónapja, hogy együtt dolgozunk, együtt gondolkodunk és cselekszünk, annak érdekében, hogy bolygónk szépségeiben még nagyon sokáig gyönyörködhessünk, a számunkra nyújtott életet jól élhessük. Erre a feladatlapra kevesebb időtök lesz, mint az eddigiekre, hiszen el kell döntenünk e hónap végén, hogy kik lesznek vendégei iskolánknak, kik vetélkedhetnek május 10-én, a Madarak és Fák Napján. Mindenkit személyesen fogunk értesíteni erről és hogy mivel készüljenek a "végső megmérettetésre". Tehát a feladatlap beküldési határideje: április 28.
A mielőbbi találkozás reményében kívánunk jó időtöltést, kellemes szórakozást



" Sokat dolgoztunk, minden héten összejöttünk, hogy fokozatosan elkészüljünk a feladatokkal. A gyerekek is szeretik ezeket a foglalkozásokat - játékokat, szívesen jönnek. Ha a folyosón találkozunk, kérdezgetik, mikor jön a következő feladat. Sokat ügyesedtek, egyre elmélyültebb a tudásuk a hulladékkezeléssel, tudatos vásárlással kapcsolatban. A szülők szívesen támogattak minket az otthoni feladatok elvégzésében, ám szinte mindannyian a szelektív szigetekre gondoltak, amikor a fotózásra kértük őket. A feladatok közt megbújó internetes játékoknak nagyon örültek (egy – egy foglalkozás végén játszottunk), ez még jobban lelkesítette őket. Köszönjük." 
Arany ovisok csapata


Mi is köszönjük a lelkesedést, az elismerő szavak jól esnek. Örülünk annak, hogy a gyerekek és szüleik is szívesen tesznek Földünkért! Ezúton szeretnénk megköszönni a gyerekeknek, pedagógusoknak, szülőknek a munkájukat! Hamarosan személyesen is találkozunk!


Az összesítés után a honlapon közzétesszük a gyűjtött könyv és web címeket, forgassátok, használjátok kedvetekre!







Köszönjük szépen a feladatmegoldásokat és a szép képeket! Reméljük, hogy ti is élveztétek a közös munkát! A 2. feladatsor beküldési határideje február 10.






Kedves Óvó nénik!

Iskolánk közel 5 éve az Ökoiskolák hálózatának tagja. Fontos szerepet tölt be mindennapjainkban a környezettudatos gondolkodás kialakítása.
Hisszük és valljuk, hogy nem lehet elég korán elkezdeni a környezetvédelem fontosságára felhívni a figyelmet és csak a pedagógusokkal és szülőkkel érhető el eredmény ebben a témában is.
Ezért hívjuk óvodájuk minden pedagógusát és nagycsoportos gyermekeit egy ÖKOtudatos játékra.
Nevezni  8-10 fős csapatokkal lehet, melynek nagycsoportos óvodások és óvónénijük a tagjai.
  • Egy óvodából több csoport is nevezhet.
  • Kérjük a csapatról készült képet, fantázianevet , az óvoda nevét, címét, elérhetőségét, a kapcsolattartó pedagógus nevét, elérhetőségét legkésőbb  2013. december 6-ig, a nevezési határidő utolsó napjáig címünkre elküldeni szíveskedjenek. 


  •  A levelező vetélkedő 6 fordulós, mely foglalkozik az állatok, növények életével; az energiatakarékosság lehetőségeivel; a föld - víz - levegő szennyezés visszaszorításával; a tudatos vásárlással; a szelektív hulladékgyűjtéssel.
  • Minden hónapban az újrahasznosítás jegyében a "Zöld műhelyben" készülnek kézműves munkák is.
  • A feladatok minden hónapban 3 részből állnak. Egy feladatlapot kell az adott témakörben a csapatoknak kitölteniük; kézműves munkát elkészíteni csak újrahasznosítható anyagokból; illetve kis "otthoni munkát" kell elvégezni a szülők bevonásával.
  • A feladatokat iskolánk honlapjáról, erről az oldalról lehet letölteni, minden hónap 10-től. A kitöltött feladatlapokat, valamint az elkészült munkákról a fényképeket a követező hónap 10-ig kell az iskola e-mail címére eljuttatni, illetve postán elküldeni a levelezési címünkre.
  • Munkájukat linkekkel segítjük, de természetesen nem muszáj ezeket felhasználni.
  • A vetélkedő végén minden csapat ajándékot kap a helyezéstől függetlenül.
  • A játék döntője a jutai iskolában, 2014. május 10-én délelőtt, a Madarak és Fák Napja alkalmából a Magyar Madártani Egyesület Kaposvári Csoportjával közös szervezésben kerül megrendezésre. Ezen a napon a legtöbb pontot összegyűjtött csapatok mérhetik össze tudásukat.


Támogatóink: 

Magyar Madártani Egyesület Kaposvári Csoportja
 Somogy Természetvédelmi Szervezet
Juta Község Önkormányzata


Szeretettel várjuk Önöket!

Tegyünk együtt többet Földünkért!







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése