Oldalak

2020. október 7., szerda

Egy óra Bosnyák Viktóriával


Azt gondoljuk, hogy minden általános iskolás gyerek hallotta már Bosnyák Viktória nevét. Ha mást nem is tudnak róla, azt biztosan tudja mindenki, hogy ő írta  A sirály a király? című regényt. Ezen kívül természetesen még sok ifjúsági regényt, mesét, meseregényt is alkotott. Nagy örömünkre az írónő október 6-án délután ellátogatott iskolánkba és egy rendhagyó irodalomóra keretében mutatta be könyveit, beszélgetett a gyerekekkel, válaszolt a kérdéseikre. Nem egyedül jött, vele tartott Dudás Győző, könyvei illusztrátora, aki képekkel követte az írónő előadását. Az óra végén a gyerekek érdekes, mesebeli állatok rajzát kérhették tőle, így született meg például a cápapók, a lókutya és a többi érdekes állat.

A gyerekek (és a felnőttek is ) nagyon élvezték az írónő interaktív előadását. A végén lelkesen jelezték, hogy szívesen olvassák majd el Bosnyák Viktória könyveit. Nem is kívánhattunk volna ennél sikeresebb befejezést! 

Az írónő és a lelkes hallgatóság

Az illusztrátor munkája

A legújabb könyv

Cápapók, lókutya és a többiek

(Bosnyák Viktória művei ide kattintva megtalálhatók.)

2020. október 6., kedd

Papírt gyűjtöttünk

Iskolánk Szülői Szervezete ismét papírgyűjtést szervezett. Napokon keresztül hozták az iskolába a szülők, pedagógusok és a gyerekek az otthon feleslegessé vált, illetve a környezetükben gyűjtött papírt. Ezen kívül kaptunk papírt a könyvtártól és hoztak a faluban élő emberek is. Köszönjük!

Hordták a konténerbe a papírt a kicsik...

...a nagyok...

...a lányok...

...a fiúk...

...a tanítók...

...kézben...

...talicskával.

Segítettek a szülők is

Megtelt a konténer

Köszönjük a segítséget a szülőknek, Varga Zsófiának, Tóthné Bauer Brigittának, karbantartónknak Györék Andrásnak és az önkormányzat dolgozóinak. Külön köszönet a szervezésért és az egész délelőtt tartó munkáért a Szülői Szervezet elnökének,
 Kolozsváriné Müller Szilviának.

(További fotók találhatók a Képgalériában)